Animátorok a görög nyárban

Megint eltelt egy hét! Valószínűleg a következő pár hétben a bejegyzéseim csütörtökönként jelennek majd meg, mert az új szállodában ezen a napon vagyunk szabadok. Ebben a részben főleg egy nagyobb utazásról fogok mesélni nektek és természetesen bemutatom az új munkahelyemet is nagyvonalakban.

Péntek reggel mivel nem jött semmi hír arról, hogy hova menjek, így ebédre átugrottam a Porto Bello hotelbe beszélgetni egy kicsit a többiekkel, elmondani, hogy mi a szitu, meg ledumálni a bringás üzletet, mivel az már szinte biztos volt, hogy nem maradok a szigeten. Végül abban maradtunk, hogy ha megjön a fizetése a srácnak, akkor a magyar volt szobatársamnak fizet a bringáért, akiben megbízok annyira, hogy nem tűnik el Budapesten. Mivel ebédidő környékén voltam a szállodában, így kihasználtam, hogy senki sem tudja az animátorokon kívül, hogy mi a helyzet, úgyhogy elmentem kihasználni a 4 csillagos ellátást. Délután továbbra sem érkezett semmi hír arról, hogy mi lesz velem, szóval, strandoltam, meg neteztem. Este elmentem megnézni a tánc show-t a Porto Belloban, aztán egy pár emberrel lementem iszogatni a Beach bárba. Éppen az olasz vendégeknek volt búcsúztató bulija, úgyhogy salsáztam egyet az egyik magyar animátorral, meg felkértem egy német vendéget is táncolni. Dumálgattam az animátor csapatvezetővel is, aki rávilágított arra, hogy a mi cégünknek 5 éves szerződései vannak szállodákkal és ahhoz, hogy ezt megbonthassák, erős indokokat kell felhozniuk, ezért rúgnak ki embereket minden kis apróságért. Végül fél 2 körül átmentem Kardaménába, ahol összefutottam egy általános sulis osztálytársnőmmel, aki pár napja érkezett és felszolgáló lesz a szezon alatt. Neki sem jött össze minden terv szerint, mert a barátjával akart jönni, de egy baleset miatt végül egyedül érkezett. Kicsit körbevezettem a falucskába, bemutattam a felszolgálónak a helyen, ahol én már kedvezményesen ihattam, elmeséltem neki, hogy hova tud menni ingyen bulizni, szóval egyfajta tourguideként sétálgattam vele.

Másnap délben elmentem enni egy gyrost. Itt összefutottam egy másik szálloda animátor csapatvezetőjével, aki elmesélte, hogy a görögöknek egyre kevesebb a pénzük és valószínűleg ezért is szívják az alkalmazottak vérét. Amúgy, mint kiderült a Lagasban nem csak a nemzetközi gárdát szívatták, hanem a görög dolgozókat is alul fizették több éves hűséges munka után, arról ne is beszéljünk, hogy volt olyan is, hogy beszóltak a vendégnek, hogy a gyerek ne fröcskölje ki a medencéből a vizet. Délután végül beszéltem telefonon a supervisorral, aki megerősített, hogy nem maradok a szigeten. Mivel a kapcsolat nem volt az igazi, így Rodoszt értettem, de később kiderült, hogy Corfura kell utaznom.( Egy kis földrajz azoknak, akik nem ismerik kívülről Görögországot. Kos a keleti oldal egyik déli fekvésű szigete, míg Corfu a nyugati oldal északi részén helyezkedik el.) Tehát kiderült, hogy vasárnap át kell utaznom az egész országot. Igaziból nem voltam csalódott, mert Corfu gyönyörű sziget és valószínűleg sokkal felkapottabb úti cél a turisták számára. Este még elugrottam a vacsorázni a Porto Belloba, ittam egyet a bárba a pultosokkal, megnéztem a show-t aztán visszamentem Kardaménába. Az olaszok megígérték, hogy bejönnek bulizni és a Lagasos csapattal is ezt beszéltem meg, de végül nem jött össze egyik sem. Kicsit el voltam keseredve, szóval elindultam egy sétára, hátha találok valami ismerős csapatot az egyik bárban. Végül ez nem jött össze, úgyhogy kiültem a tengerpartra, megpróbáltam telefonon elérni az olaszokat, ami szintén nem sikerült. Idő közben betalált valami görög bácsi, aki elpanaszolta, hogy mennyire utálja az angol turistákat, mert folyton csinálják a zajt a faluban, szétrombolnak mindent és nem lehet tőlük aludni. Meglepett, hogy beszél angolul, de végül kiderült, hogy angol tanár volt és a családja kint él Amerikában, csak ő valami miatt ragaszkodik az apartmanjához Görögországban. Végül fél 2 körül elindultam vissza a szállásra. Mielőtt beléptem volna az ajtón megcsörrent a telefonom. Az általános iskolás osztálytársnőm invitált egy kis iszogatásra az apartmanjukba a kollégáival. Valóban kint laknak a francba, de mivel nem tisztáztuk pontosan, hogy melyik épületben, ezért gondoltam felhívom még egyszer a környéken. Az előzmények után nem is meglepő, hogy ez sem jött össze teljesen. A telefonunk valami furcsa dolgot produkált és képtelenek voltunk elérni egymást hívással vagy sms-ben. Ez kb. egy órás túra volt, ami alatt felfedezhettem egy horror sztoriba illő helyet. Felsétáltam egy dombra, ahol egy út volt, minden 5. lámpa világított, kecskék hevertek a sáros udvarban, elhagyatott traktor telep mellett egy kihalt szálloda szerűség állt. Szerencsére a görög láncfűrészessel nem találkoztam, csak a denevérek emelték a hangulatot. Ez után visszamentem a szállásomra, lezuhanyoztam és készültem a lefekvéshez, amikor megjavult a kontakt és elértük egymást telefonon. Végül visszabringáztam a horror szállóhoz. Mint kiderült itt laknak a dolgozók. Ez egy régi szálloda amúgy, ami nem meglepő módon nem ért el annyi sikert, hogy tovább nyitva maradjon. Végül a hajnalt egy 17 éves görög sráccal, meg egy angolul keveset beszélő görög lánnyal és persze az ismerősömmel töltöttem. Kiderült, hogy itt a fiataloknak be kell állniuk katonáknak, mert félnek a Törököktől, viszont a nemzetközi segítségben nem igazán bíznak, érthető okokból. Mikor visszaértem a szállásra, még megnéztem a napfelkeltét utoljára a tengerparti apartmanból.

Másnap kb. 3 óra alvás után kitoltam a bőröndömet a buszállomásra és elindultam Kos városba, a Kipriotis Village hotel-be, ahol találkozóm volt a supervisorral. A busz kb. 4 helyen állt meg út közben. Akik Kos városba mentek azoknak később kellett fizetniük az útért. A busz sofőr út közben megállt, beugrott egy apartmanba, egy másik helyen felvette a kávézó jegyellenőrt. Ezen kívül az is meglepetés volt számomra, hogy kétszer is megállt a főúton, neki állt tolatni és hirtelen útirányt váltott. Lényeg, hogy bekerültem a városba. Persze a hotelhez nem innen ment a busz, de találkoztam egy házaló apartmanossal, aki segített útbaigazítást adni, miután rájött, hogy nem húzhat le semmi féle ajánlattal. Első nekifutásra csak az információs pavilont találtam meg, aki azt mondta, hogy menjek 100 m-t, majd kérdezzek rá megint valakitől. Végül megtaláltam az állomást, 2 percem volt a busz indulásáig, így ilyen gyors csatlakozással kb. 2 óra alatt odaértem a szállodába. Ebédidőre a supervisor is előkerült és belefutottam a volt csippendéles kollégámba is. Kiderült, hogy ez a sziget legfaszább hotelje, rengeteg animátor van, különböző cégektől (német, holland), jó arc a management és a vendégek is fiatalosak, ráadásul 3 km-re van a város a sziget legnagyobb party utcájával. Természetesen a hotelben csak románok dolgoztak a cégtől. Elég fáradt voltam és nem is volt túl izgi az Afrika show próbát nézni, úgyhogy megbeszéltem a supervisorral, hogy dobjon be a városba egy kis sightseeingre. Végül megmutatta, hogy hol van a hajóállomás, segített lerakni a cuccomat és elmondta, hogy melyik hotelbe kell mennem és milyen közlekedéssel. Mint kiderült Kos-ról Corfura nem megy közvetlenül a komp, ezért az első úticélom Athén volt. Onnan busszal tudok elmenni Corfura, ami elég furcsa, mivel Corfu is egy sziget. Az agyon iskolázott román supervisoromnak ez új hír volt, de aztán kiderítette, hogy a busz egy idő után kompra száll szóval így jutok el a szállodába. Volt kb. 5 órám a hajó indulásáig, úgyhogy körbejártam a várost. Próbáltam szerezni valami ingyenes leírást, de nem lettem okosabb tőle. A templomok zárva voltak, a török mecsetből kávézót csináltak, szóval a 2000 éves romokat tudtam egyedül megnézni. Időközben kiderítettem az utazási irodák és anyukám segítségével, hogy Athénban jobb esetben 2 órám lesz arra, hogy megtaláljam a buszt, különben ott ragadok 12 órára. A hajóra várva kicsit elkezdtem félteni a cuccaimat, mivel volt egy 6 tagú rosszarcú cigánycsalád, meg mindenféle görög utazó. Végül a fontos dolgokat betettem a kistáskába a bőröndöt leadtam a csomagtárba és találtam magamnak egy üres asztalt a komp kávézójába. Egész úton nem ült mellém senki, úgyhogy a 12 órából kb. 9 órát sikerült aludnom. A napfelkeltére pont felébredtem, mivel az ablak mellett aludtam az asztalon a 8. emeleti kávézóban. Kimentek a fedélzetre, ahol találtam egy görög lányt, akivel megnéztem a napfelkeltét. Jogot tanul Franciaországban, a nyári szünetben pedig utazgat Görögországban a barátaival.( Egész jól hangzik, ezt lehet én is kipróbálnám.) 8 után egy picivel megérkeztem Athénba. Az információs stand még nem volt nyitva, volt egy buszjárat, amire folyamatosan szálltak fel a görögök és sorban álltak a taxik is az utasokért. Anyukámtól kiderítettem, hogy metróra kellene szállnom, de a közelben nem láttam ilyet, így végül felhívtam a cég központot, akiknek az irodájuk Athénban van és még arra se képesek, hogy egy kocsival kiguruljanak értem. Az asszisztens azt mondta nekem, hogy a busz elvisz a fő buszpályaudvarra, ahol fel tudok szállni a Corfura menő járatra. Ezt már kapásból nem hittem el az előző tapasztalatokból kiindulva, de mivel továbbra sem tudok görögül, így megpróbáltam érdeklődni a buszra várakozóktól. Egy idős párnál próbálkoztam, akik nem beszéltek angolul, majd egy katonánál, aki szintén csak görögül volt képes megszólalni, végül egy fiatal csapat felvilágosított, hogy igaziból csak a vasútállomásig jutok a busszal, ahonnan vonatra kell szállnom a busz pályaudvarhoz. Elmeséltem nekik a szitut, meg közben felhívtam megint az irodát, hogy valamit találjanak ki. Az irodából elárulták, hogy a vasútállomástól van egy busz, amivel el tudok jutni a célállomásra, de persze azt nem mondták el, hogy melyik. Szerencsére a görög fiatalok nagyon segítőkészek voltak, eljöttek velem a vasútra, megkérdezték nekem a buszt és megmutatták, hogy hol vehetek jegyet, meg hogy hol szállhatok föl a buszra és még meg is tanították nekem görögül a megálló nevét. Így megtaláltam a buszt. Persze megálló nevek sehol sem voltak kijelezve a járaton és a bemondással is sztrájkoltak. Végül megkérdeztem egy urat, hogy szerinte hol kell jeleznem. Végül mikor leszállt elmondta, hogy a második lámpás kereszteződés után szálljak le. (Érdekes, hogy itt nem buszmegállóba, hanem lámpában mérik az úticélt.) Ez után megérkeztem a buszpályaudvarra, ahol bementem az első kasszának tűnő helyre, ahol megkérdeztem, hogy kérhetek-e jegyet. Mondták, hogy igen, de nem Corfura, szóval tovább küldtek 5 bódéval. Ide ki volt írva, hogy Corfu, viszont itt meg jegyet nem értékesítettek, csak információt adtak. Ezek után átmásztam az egész pályaudvaron mire megtaláltam a pénztárat. A pultban ott mosolygott a kártyaleolvasó, viszont csak készpénzt fogadtak el, így kemény 13 euróm maradt Athéntól Corfuig. Végül a busz indulása előtt 10 perccel értem oda, úgyhogy még egy cigi is belefért, meg vizet is tudtam magamnak venni. Az irodában azt mondták, hogy 4-re ér be a busz, ehhez képest 5-kor kellett átszállni a kompra, ami szintén fizetős volt, így 2 euróval érkeztem Corfura. Az úton megismerkedtem két gimis görög lánnyal, akik épp vakációra mentek az unokatesókhoz. A kommunikáció elég nehezen indult be a nyelvtudás hiányában, de a 9 órás út végére már egész jól megértettük egymást. Annak pl. 4-szer futottam neki különböző időpontokban, hogy megkérdezzem, el tudnak-e vinni a szállodáig kocsival, de sajnos más irányba mentek. Ez azért volt fontos, mert kiderült, hogy az utolsó busz 4-kor megy a faluba a városból, a taxi pedig 35 euró volt az angolul beszélő, bőrönddel a Grand Hotelbe igyekező szőke gyereknek. A buszpályaudvaron azért megkérdeztem, hogy igaz-e a hír, hogy nem megy busz. Az egyik forma azt mondta, hogy 8-kor megy, a másik pedig azt, hogy 4-kor elment. Mivel már rohadt éhes voltam, így nem akartam kockáztatni ezzel a 8 órával, így beültem egy taxiba. A sofőr persze nem beszélt angolul, úgyhogy a kollegájával kellett letárgyalnom, hogy nincs egy rohadt vasam se, úgyhogy álljon meg egy bankautómatánál. Mikor itt megálltunk beugrott, hogy a görögök kb. sehol nem adnak számlát, én pedig bízom benne, hogy a cégből ki tudom szedni az útiköltséget, szóval megkérdeztem, hogy tud-e majd számlát adni. Szerencsére a sarkon állt egy pár cimborája, aki megértette a mágikus „Bill” szót, szóval ez is összejött.( Azért mikor megérkeztünk még bepróbálkozott a taxis, hogy biztosan kérek-e róla számlát.) Amúgy az úton enyhe halálfélelmem volt, még úgyis, hogy egy olyan sofőröm volt, aki gondolom, több mint 20 éve itt mászkál. A szerpentines 1,5 sávos utakon konkrétan nem lehetett tudni sosem, hogy mi jön szembe, de itt még a görög is óvatosan közlekedett legalább. Ezzel összesen az utam 34 órát tett ki és 147 euroba került. A két hosszabb út 50 euró környékére jött ki egyenként, a taxi 35 euró volt, plusz a buszjegyek.

Végül megérkeztem a Grand Hotel Louisba Glyfadán, ami elnyerte a legnépszerűbb hotel oklevelet az előző 2 évben. Ettől függetlenül a lobbytól nem estem hasra, a recepciós aranyos volt, névkitűző volt mindenkin és hangulatos belső kertre lehetett rálátni az ablakból. Az étteremben nem volt hatalmas a választék, de így elsőnek tökéletes volt, de a 3. napon már nem igazán tudom összehozni a változatos étrendet. Amúgy maga a szálloda egy csöndes környezetben van, leginkább mindentől elzárva hegyekkel. Vendégek körében főleg családosok vannak és nagyobb százalékban nyugdíjasok. A beach bár fél 1-kor zár, ahol általában olyan 10 vendég várja az italát fél 12 után. A személyzetet tekintve, az animátor csapatban 4 magyar dolgozik, ami édes kevés ahhoz, hogy bármit is meglehessen csinálni normálisan. Amúgy életkorban közelebb vannak a 30-hoz, így én a 22 évemmel kicsit kilógok a sorból. Egyetlen pozitívum, hogy van egy csapat magyar fiatal Egerből, akik itt melóznak az F&B szektorban, na meg van egy hasonló csapat Romániából is.

Elég hosszúra sikerült húznom ezt a bejegyzést és még az első munkanapjaimat nem is tettem bele, így ezzel meg kell várnotok a jövőhetet. Egyelőre nem szeretnék komolyabb véleményt leírni a helyről. Ha túlélem az első hetet, akkor a kövi bejegyzésben majd mesélek a munkáról, meg a mindennapokról is. Ha valamit kihagytam a sztorijaimból, kérdésetek lenne, akkor kommentelhettek vagy, aki ismer, írhat Facebookon is. Jó hétvégét mindenkinek!

Ismét itt vagyok egy új bejegyzéssel a 4. hetemről. Holnap lesz egy hónapja, hogy elhagytam az országot. Ez alatt otthon kiömlött a Duna, szóval nyílván ott sem unatkoztok, itt pedig felpörögtek az események, főként ezért sem sikerült időben elkészítenem a bejegyzésemet. A héten egy kis hotel és management bemutatóval próbállak titeket szórakoztatni, érintve a fontosabb eseményeket, amik történtek velem, de mind ezt a teljesség igénye nélkül. Azért nem tudok mindenről beszámolni, mert a héten 4-5 órára csökkent az alvással töltött időm, ezáltal sokkal összetettebbek a mindennapok.

A bringámat kihasználva nekivetettem magam az éjszakai életnek. A Porto Bello Hotelből Kardamérára kb. 10 perc alatt tudok eljutni a cangával szóval belelkesedtem ezen a tényen és majdnem minden második estémet a faluban töltöttem. Az első buli kedvezményes koktéllal, ingyen shorttal és ingyenes belépővel kezdődött a szórakozóhelyen. Így 4 euroból jöttem ki végül. Ezt a bulit az egyik szórakozó hely megnyitó bulija követte. Ugyan úgy „olcsón” ittunk, majd a Grand Openingen az animátori munkára hivatkozva 10 euro helyett 5-ért mentünk be. Csináltuk is a hangulatot, a lányok az asztalon táncoltak, mi a tánctér közepén táncshowt tartottunk, aztán végül fél 5 körül hazakerekeztem. Hajnalban összefutottam az olaszokkal, akik a másik magyar animátort hozták be kocsival Kardaménába, de végül nem sikerült megtalálnunk egymást a 2 utcás faluban, szóval szerencsétlen srác hazataxizott 9 euroért. A szombat estét pihenésre szántam, de azért show után beültünk a magyar szobatársammal a beachbárba egy whiskyre. A helyen találkoztunk egy pár orosz vendéggel és mivel tudtam, hogy jó arcok rábeszéltem a társamat, hogy csatlakozzunk, mivel ő jól beszéli a nyelvet és megalapozhatja a jövő hetét ezzel a társasággal (gondolok itt a sportfoglalkozásokra, esetleg borravalóra vagy banánozós történetre). Kb. 2 mondat után megkedvelték a srácot az orosz nyelvtudása miatt és egyből együtt iszogattunk valami gyógynövényes rövidet, aminek külön szertartása volt. Az italba kávészemet raktak, majd meggyújtották, rövid pörkölés után eloltották a tüzet. Meg kellett inni az italt, majd rá kellett harapni a kávészemre és a végén egy lefordított alkoholpárás pohárból kellett szívószállal nagyot szippantani, hogy érezzük, ahogy végig éget az alkohol. Éjfél előtt pár perccel közölték a vendégek, hogy az egyik hölgynek pár perc múlva szülinapja lesz, szóval gyorsan intéztem egy üveg pezsgőt és loptam a szálloda kertjéből virágot, így a pihenés helyett fél 2 körül kerültem ágyba igencsak ittas állapotban. Amúgy ezzel az apró gesztussal kenyérre kentem a bandát, akik eddig annyira nem bírtak, mert lusta voltam rohangálni röpin a labda után és nem beszéltem oroszul. Lényeg, hogy ezt követően előre köszönt mindegyik.

Következő estére beszerveztük a szállodába lévő 10 fős angol lány csapatot egy közös bulira, ennek az estének hajnali 6-kor egy csókkal lett vége. Másnap fel akartam fedezni Kos-t, de mivel 1 körül ébredtem, így elvetettem hamar ezt az ötletet. Keddre lett volna egy 7 euros Banánozós üzletem, ráadásul az angol lány csapat egyik tagjával is szerettem volna több időt tölteni, viszont idő közben eltört a mécses a szomszédos Lagas hotelben, így kirúgtak 2 animátort és a csapatvezető is bejelentette, hogy ő nem hajlandó tovább együtt dolgozni a managementtel, így a 6 fős csapatból 3 ember ment el. Ez annyiban érintett engem, hogy én lettem a cserefiú, így hétfőn összepakoltam és átköltöztem Kardaménába egy tengerparti apartmanba. Az lakás két szobás 5 emberes (2fő/szoba+1 ember előszoba). Az erkély a tengerre néz, innen látni a szigetet, ahol működő vulkán van elvileg és persze a parton sütkérező csinos lányokat. A központ kb. 5 percre van gyalog, de a hotel bringát is biztosított számunkra. Ennél fogva meghirdettem a bringámat Porto Belloban az animátor csapatnál és másnap megis volt a jelentkező, aki az 50 eurós bringát 70-ért venné át, amint megjön a fizu.

A hotelelemzés előtt még egy kis visszatekintés a bulizásaimra. Kedden végül összejött még egy party az angol lányokkal. A szórakozó helyre a belépő animátor kedvezménnyel is 10 euro lett volna, úgyhogy kirángattuk a csajokat. 2-en voltunk a magyar exszobatársammal és mindketten összemelegedtünk 1-1 lánnyal, de ismételt szerencsétlenségemre fél 5 körül azt a választ kaptam a közeledésemre, hogy sajnos még nem lendült túl az előző kapcsolatán a leányzó, így taxiba szállt és lelépett.

Most próbálkoznék meg a két hotel összehasonlításával. Alapvető különbség az, hogy ahová kerültem, az egy négy csillagos, családi vállalkozás kb. 700 fős befogadó képességgel, 1 medencével 3 manager tesóval és egy tulajdonos papával. A Porto Bello, ahol 3 hetet töltöttem 2 szállodából áll, összesen 1500 fős befogadó képességgel, 15 medencével és kb. 200 m-es partszakasszal van ellátva. Az ellátást és árakat tekintve az 5 csillagos hotel 110 euro környékén van/fő/éj all inclusive ellátással, míg a Lagas 80 euro-ért max reggelit biztosít vagy még azt sem (internet hiányában nem tudtam utána járni). Az animációs csapat tekintetében a nagyobb hotel közel 300 fős látótérrel és egy művháznak megfelelő színpaddal van felszerelve, míg a kisebben egy kb. 40 fős bárban vannak megrendezve a főként közönség részvételt igénylő estek (karaoke, Mr. Village Aegean, Film kvíz, Tánc est, Bingo, Görög est és az elmaradhatatlan mini disco). Az új helyen heti egyszer van show time és napi rendszerességgel vannak az előbb említett vetélkedők, míg a másik helyen az animátorok előadása számottevőbb. Csapatszinten, a kisebb helyen családiasabb légkörben 5 animátor+1 dj vesz részt a programokban, míg a másik szálloda 22 animátort alkalmaz 3 különböző cégtől. Vendégek tekintetében sokkal barátságosabb és fiatalosabb a Lagas. A sportprogramokkal többször is rekordszámú érdeklődőt vonzottam be az 1 hónapos pályafutásom alatt. Ezek mellett többen is leszólítanak beszélgetni és sokkal nyitottabbak a vendégek az animátorok felé. A másik helyen inkább a lustaság a jellemző és a változatos korosztály. Egyértelműen több a gyerek az 1500 fős kapacitású szállóban, ennek ellenére a felszereltség sokkal katasztrofálisabb. Nagy meglepetésemre a 4 csillagos szálloda hallja sokkal elegánsabb, mint a másik kettő hotelé. Mondjuk az később kiderült, hogy pár éve újították fel az egészet, szóval ez lehet az indok a felszereltségre is. A személyzetet illetően a családi hotelben nagyobb számmal dolgoznak görög munkások, akik persze nem igazán kedvelik a külföldi munkaerőt, ezen kívül nem igazán megy nekik a mosolygás, nem hogy felénk, de a vendégek felé sem. Ez elmondható a managerekről is. Ami még barátságtalanabbá teszi őket, hogy senkin sincsen névkitűző, ami szerintem elmondhatatlanul nagy baklövés. A Porto Belloban a managareken kívül mindenki hord névkitűzőt és sokkal színesebb nemzetiségű az alkalmazottak terén. Ez mondjuk elmondható a vendégekre is (orosz, olasz, német, finn, lengyel, angol, francia…). Ennek ellenkezője az új hely, ahol tapasztalataim alapján németekkel és angolokkal töltik meg a helyet és csak elvétve van más nemzetiség.

Most térnék rá a bejegyzésem csúcspontjára. Ez természetesen a szállodák csúcsa is egyben a management. Mind két helyen görög a vezetőség és mindegyiknek meg vannak a hülyeségei. A Porto Belloban pl. a kizárólag férfiakból álló vezető gárda jobban szereti, hogy ha az étteremnél női animátorok köszöntik a vendégeket és ragaszkodnak ahhoz is, hogy a discoban lányokra csorgathassák a nyálukat, de ezt leszámítva elviselhetőnek tűnnek az intézkedéseik. Itt is van egy pár dolog, amivel nem értek egyet. Pl. a showműsorokra megszabták, hogy heti ismétlés legyen, ami jó a vendégek 75%-ra és betiltották a bingo show-t is, amiből az animátoroknak és egyéb vállalkozásoknak is plusz pénzük lett volna. A Lagasban viszont kifejezetten konzervatív vezetőség van, ráadásul nekem olyan érzésem volt, mintha utálnák az embereket. Már az első nap tudtam, hogy nem lesz egyszerű, mivel az előző animátor csapatvezető 10 szezonos tapasztalattal rendelkezett és még így sem sikerült kijönnie velük. Ezt érzékelte az újonnan összeállt csapat is, mivel mindennapra kitaláltak valami baromságot, hogy kevesebb kedvünk legyen dolgozni. Eleve nehéz szituációba kerültünk, mert a 6-ból 3 fő már korábban is náluk dolgozott, a teamleader és még egy újonc Kos városból jött át, én pedig Porto Belloból kerültem oda. A két eleve ott levő lány stresszes volt, mivel szerették az előző csapatot és már nagyon utálták a vezetőséget, az új gyerek kapkodta a fejét, hogy mi van, a teamleader egy életművész, aki próbálta lazára venni a figurát, de tisztában volt vele, hogy kihívás, én pedig próbáltam kapni az alkalmon, hogy egy jó csapatból jöttem, így beálltam a csapatvezető szárnysegédjének. Ez annyiból állt számomra, hogy a hétvégi showra betanítottam egy darabot és a kb. 8 felvonásból 6-ban vállaltam el szerepet. Zárójelesen a teamleaderről( romániából érkezett, olasz apukával rendelkező srác, akinek olasz személyigazolványa, román jogsija, bolgár rendszámú, angol kocsija van. Ezen kívül tapasztalata van: felszolgálásban, animátor munkában, dj-zett, fotózott, idegenvezetősködött és utazási ügynök is volt.) Visszatérve a managerekhez napi szinten jöttek a problémáikkal, amit most egyben megpróbálok összegezni: korlátozott a soft drink fogyasztás, a vendég nem hívhat meg semmire, az üveg vizet, amit napi egyszer kaphatunk a szállodában kell elfogyasztanunk, az étteremből nem vihetünk ki gyümölcsöt, étteremben menet nem szabad keresztül mennünk a medence részen, a csapatvezető nem állhat az étterem előtt hostként és a zene hangerejére is kaptunk beszólást, úgy hogy alig lehet amúgy hallani. Ilyen apró hülyeség miatt lettem kirúgva a 4. munkanapom reggelén. Az este folyamán megismerkedtem egy kanadai lánnyal, aki Belgiumban csinálta a gimit, Németországban élt egy évet, most Kanadában tanul és a szüleit látogatja néha Angliában, ezek mellett még nem is olyan csúnya. Lényeg, hogy leléptem vele csütörtök este a karaoke showról, munkaidő után, sétáltunk egyet a városban, majd rendes fiú módjára visszakísértem a hotel kapujáig. Mielőtt kimondtam volna, hogy „bye” (mivel igaziból nem akartam nála bepróbálkozni, miközben úszok a takonyban), elmotorozott mellettünk a recepciós manager, így csütörtök reggel közölték, hogy többet nem szeretnének a hotelben látni. Hozzátenném ezt sem nekem mondták, hanem a teamleadernek. Azzal tisztában voltam, hogy előbb utóbb elküldenek, mert „lopom a vizet, meg a gyümölcsöt”, csak nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. Azaz a hétvégi showba melegeket, nőnek öltözött fiúkat, szexet és bolondokat raktunk, úgyhogy megvan az esélye, hogy az egész gárdát kihajítják. Míg az első hotelváltásnál ideges voltam, most ennek a hírnek valamilyen szinten örültem. Persze szerettem volna kipróbálni, hogy milyen központibb szerepet betölteni egy animátor csapatban, szerettem volna megszerezni egy német utazásszervező vendég névjegyét és eltölteni még egy estét a leányzóval, de ennek ellenére örülök. Majd holnap lesz a nagy pofáraesés, ha kiderül, hogy el kell hagynom a várost vagy a szigetet, mert eljutottam arra a pontra, hogy minden második embert ismerek az utcán. Az még nagyobb szívás lenne, ha haza kéne menjek, mert ez azt jelentené, hogy elbuktam a szakmai gyakorlatomat, bár ennek a mellékelt ábra szerint kevés az esélye.

Remélem sikerült lekötni titeket egy rövid időre és jól szórakoztatok a bejegyzésemen. Üdvözlök mindenkit a tengerparti apartmanból!

Ismét eltelt egy hét, úgyhogy megint itt vagyok egy új bejegyzéssel. A mai blogomat nem szeretném hosszúra nyújtani, mert a mostani szabadnapom nem egészen sikerült olyanra, mint terveztem. Ebből adódóan a héten történt változásokról fogok mesélni picit.

Szokásomhoz híven elkezdem a szabadnapommal. Úgy terveztem a hétfőmet, hogy valakivel a csapatból kiugrok Törökországba, de ezt az ötletet hamar elvetettem, mert még nem jött meg a fizu azoknak, akik jönnének. Ezért megvoltoztattam a tervemet egy egész napos bringázásra. Gondoltam, hogy elindulok Kos város irányába, bár nem terveztem, hogy eljutok addig, mivel 70 km lenne oda-vissza és nem érzem még magam elég edzettnek egy ilyen túrához. A másik probléma az volt, hogy vasárnap éjszaka elugrottam Kardamérába iszogatni az ott melózó magyarokkal. Eleve éjfélkor találkoztunk, aztán az apartmanjukban megittunk egy üveg bort is még, mielőtt elindultunk volna bulizni. 3 román, 4 magyar, 3 német alakította a társaságot. Mikor végigsétáltunk a kihalt utcákon rájöttem, hogy a mienk a legnagyobb társaság egyelőre. Beültünk egy Toxic nevű koktélbárba, ahol egy melegnek tűnő olasz srác szolgált fel és egy lapos 15-nek kinéző angol leányzó próbálta beültetni a turistákat az utcáról. A legjobb az volt az egészbe, hogy ez az animátor csapat már most törzsvendég volt a helyen, így az 5 euros italt 3-ért kaptuk, welcome shorttal és ingyen pálinka kóstolóval. A mellette levő gyrost is kedvezményesen ehettük, mondjuk nekem az otthoni jobban bejön. Leginkább a magyar animátor csapatvezetővel beszélgettem. Ő is nyári, téli szezont csinál a munkából, mint az olaszok és a második szezonját, már teamleaderként kezdte, szóval most viszi a 10. csapatát. Neki már nem kell állásinterjúra járnia, mert a cégek kérik fel őt. Különösebben érdekes dolgot nem nagyon mesélt, de a társaság jó volt, folyton táncoltak, röhögtek, meg oltották egymást. Lényeg, hogy végül 4 körül jutottam haza, úgyhogy másnap megint délkörül sikerült felkelnem. Ez volt az első buktatója az egész napos bringatúrámnak, ezért úgy terveztem, hogy a nem túl távolinak tűnő „Paradicsom strandra” tekerek el. Igaziból ez sem sikerült, mert kipróbáltam, hogy a bringa hogyan bírja a strapát. Úgy kezdődött, hogy az előző esti programra 2-esben akartam bemenni a városba egy új animátorral, 1 bringával, holland megoldással. Eindhovenben simán működött, hogy az egyik ember a csomagtartón ült, a másik pedig vezetett. Persze itt nincs kiépített bringaút, sőt világítás sincs mindenhol az úton, a bringámon meg főleg nincs, de nem is ez volt a fő gond. Valamiért nem sikerült megtalálnunk kettőnknek az egyensúlyt, úgyhogy addig próbálkoztunk, míg az első 5 méteren hatalmasat borultunk. Lejött a láncom és elhajlott az első fékem, szóval végül egyedül mentem hátsó fékkel. Másnap reggel visszahajlítottam a féket, szereztem egy egyszerű térképet és elindultam abba az irányba, amiről úgy gondoltam, hogy jó lesz a strandra. Elég hamar elkanyarodott az út a tengertől és úgy tűnt, hogy egy nagyobb dombra akar felvezetni, ezért lefordultam egy földúton, a tengerpart felé. Ez egy hatalmas baromság volt, mivel az első 50 méteren belementem valami tüskés cuccba, úgyhogy inkább visszafordultam és elmentem Kardamérába, abban bizakodva, hogy találok valakit, aki segít megjavítani a defektet, na meg imádkoztam, hogy addig kitart a kerék. Végül sikerült beérnem a városba, a strandon megtaláltam egy pár animátort, úgyhogy a szieszta idejére ott maradtam a strandon. A szieszta 3-tól 5-ig tart, szóval ez alatt kétszer is fürödtem. Ezután elmentem 2 bringa kölcsönzőshöz, akik mondták, hogy Robertnál meg tudom csinálni. Kiderült, hogy Robert a benzinkutas, de ezt is csak úgy tudtam meg, hogy a második helyen elmondták, hogy hol merre forduljak. Két nyugdíjas ült a benzinkúton, akik mondták, hogy 3,5 euroért adnak egy belsőt, de az unoka suliban van, szóval egyedül kell megcsináltam. Mondtam, hogy semmi gáz, csak leszedőből össz-vissz egyet kaptam, amivel gyakorlat hiányában nem tudtam megoldani a dolgot, úgyhogy végül az egyik öreg oda jött és segített rajtam egy csavarhúzóval. Így már pik-pak kicseréltem a kereket, úgyhogy azóta jól tart. Kicsit paráztam, hogy a hátsó kerekem is kilyukadt, de szerencsére az túlélte. Végülis ennyi történt velem a szabadnapomon. A héten volt szintén egy kis tervváltoztatás a szabadprogiban. Összeismerkedtem egy olasz vendéggel, aztán egyik este kimentünk a tengerpartra. Kiderült, hogy nagyszülőkkel érkezett, akik valami fejesként dolgoznak az egyik olasz utazási irodánál. A lány egyébként az olaszokhoz képest feltűnően szép volt és nem is nagyon értettem, hogy mit akar tőlem, mivel másfél fejjel magasabb volt nálam. Mielőtt megcsókóltam volna azért megkérdeztem, hogy hány éves, azt mondta, hogy 18 lesz másfél hónap múlva. Szuper gondoltam, első kalandnak ez nem is rossz, meg is kérdeztem egy tapasztaltabb animátort, hogyan is működik itt az éjszakai guestcontac. Második este kisétáltunk az elhagyatott helyre a tengerparton, néztük a csillagokat, megkérdeztem, hogy hogy áll a sex on the beach koktéllal, amire azt mondta, hogy szereti. Majd közölte, hogy kicsit füllentett és csak 15 lesz augusztusba, úgyhogy élve a tervváltoztatás jogával, visszakísértem a hotelbe és megköszöntem neki, hogy legalább egy kevés esze volt, hogy elmondja az igazat.

A változások itt nem fejeződtek be. A meleg szlovák szobatársamat sikerült lecserélnem egy budapesti normális gyerekre. Ez úgy történt, hogy vasárnap reggel a sztripper srác összepakolt és lelépett. A helyére pedig egy másik hotelből áthozták a magyar gyereket. Vasárnap mindenki 2 dolgot jegyzett meg velem kapcsolatba. Az egyik az volt, hogy az új srác olyan, mint a tesóm, a másik pedig az volt, hogy leégett az arcom. Az utóbbi azért történt, mert kifogyott az 50 faktoros naptejem és a 25 faktorosat kezdtem el használni.

Komolyabb dolog, amúgy a héten nem történt ezeken az apró kis változásokon kívül. Most az 5 csillagosban dolgoztam, ahol sokkal lustábbak az emberek, de azért így is sikerült összehoznom a legtöbb foglalkozást. Találkoztam Izraleikkel, akik képesek átjönni ide akár 3 napra is, röpiztem olaszokkal, meg flörtöltem orosz lányokkal, de valahogy mindig hozták az anyjukat is, akikből furcsamód kettő volt, úgy hogy egy testvérpárról beszélünk. Volt egy kis változtatás a hotelen is. Kicserélték a locsolócsövet a röpipályánál, ami azért király, mert már nem ér el a játéktérig rendesen, a homok meg elviselhetetlenül forró. Ezért a meccsek előtt mindig 20 percig felmosó vödörrel rohangáltunk a vendégekkel együtt, hogy fellocsoljuk a pályát.

A változások mellett, azért vannak megszokott dolgok is. Továbbra sincsen mosógépünk és internetünk se. Az utóbbiról kiderült, hogy nem is lesz, mert túl messze vagyunk a hoteltől ahhoz, hogy rendesen le tudjuk lopni az adást. Ezen kívül lementem a híresen unalmas Royalos buliba, de mivel csak az animátorok táncoltak a retro zenére, ezért hamar leléptem onnan, ennek köszönhető, hogy időben meg tudtam írni a blogomat is.

Röviden ennyit gondoltam mára, remélem jövőhéten valami izgalmasabb bejegyzéssel is szolgálhatok és nem csak a szerencsétlenkedésről fog szólni a bejegyzés.

Bocsánat a csúszásért, csak kedd este belefutottunk egy pár orosz vendégbe a szálloda bárjában és volt náluk egy üveg wiskey, aminek a hatására eléggé szétcsúsztam, másnaposan meg inkább aludtam a szünetekben, minthogy blogot írjak.

A második hetem is egész jól telt. Most is változatosak voltak a színpadi műsorok. A héten csak, hogy egy párat említsek játszottam: nőt, paptanoncot, üdítő árust, beöltöztem bohócnak, karmesterként a Titanicon és testőrként is kipróbálhattam magam.

Tanultam új dolgokat is. Az egyik srác breakel, szóval saját száma van, viszont kell neki egy kis szünet az előadás közben, ezért be akarnak tenni engem is, így elkezdtem breakelni tanulni. Nem mondom, hogy jól megy, de mivel majdnem minden nap gyakorlok, kezd alakulni. Ezen kívül neki álltam oroszul is tanulni kicsit intenzívebben, mivel összeismerkedtem egy orosz vendéggel. Nem meglepő, hogy lány, de végül elutazott, úgy hogy nem történt köztünk semmi azon kívül, hogy feldobta a gyerek sarokban töltött halálunalmas munkaóráimat azzal, hogy oroszul tanított. Ennek köszönhetően van 2 a/4-es oldalnyi orosz mondatom, amit még nem igazán kezdtem el tanulni.

Megpróbálom a szünetnapom elmesélésével rávilágítani a bejegyzés lényegére, hogy milyen stressz források lehetnek 2 gyönyörűszép tengerparti hotelben dolgozó animátor számára, azaz számomra.

A második szünetnapomra már voltak hasznosabb terveim is, mint a tengerben fürdés. Mivel elfogyott az otthonról hozott cigi készletem és rájöttem, hogy vennék ezt azt a jövőre nézve így elkezdtem érdeklődni, hogy hogyan lehet kijutni Törökországba, ami elvileg lényegesen olcsóbb, mint Görögország. Volt egy másik projektem is a napra, kitaláltam, hogy szerzek egy bringát az 5 hónapra.

Azért, hogy az összes célt megvalósítsam a nap alatt igyekeztem korán kelni, szóval fél 12 körül már ébren is voltam. Ez annak köszönhető, hogy előző este dumálgattam a bárban Ádival, aztán a animátor társasággal maradtam hajnali 2-ig, majd ezek után nekiálltam elolvasni egy animációs szakdogát (ami rávilágított a szociológiai oldalára ennek a munkának), szóval fél 4 körül feküdtem le aludni. Lényeg, hogy a reggelit kihagyva ebéddel kezdtem a napot, aztán túlestem az első nagymosáson (kézzel, mivel a mosógép még mindig csak jövő hétre érkezik). Jah, itt megemlíteném, hogy az internet is elég lassan készül. Amúgy már van egy 5 méteres kábelünk, meg egy adóvevőnk, amivel akár a szálloda tulaj netjét is le tudnánk lopni, csak nem merjük túl magasra tenni, nehogy Mr. Bajusz (manager) picsán rúgjon minket. Ez azt eredményezte, hogy a láthatatlan helyről pedig nem tudtuk befogni a kapcsolatot, úgyhogy továbbra is megoldásra vár a történet. Végül ebéd és mosás után bementünk Kardamerába 3 román, meg én a lengyel lánnyal. Mikor leszálltunk a buszról rájöttünk, hogy eleget van együtt a csapat, úgyhogy különváltunk, így a lengyel lánnyal maradtam. Kapásból bementünk egy utazási irodában, ahol egy angol akcentusú úr elmesélte nekünk, hogy a héten 3 nap van rá lehetőség, hogy a hotelből elvigyenek minket a hajóhoz, ami elvisz minket Törökországba, de természetesen ezek között a napok között a hétfő nem szerepel. Ebből következik, hogy a szabadnapunkon reggel ki kell utaznunk Kardamerába, ahol átszállunk egy buszra, ami elvisz minket Kos városba, ahol meg kell találnunk a hajót. Az út 1 óra hosszú és kb. 11-től 4-ig tudnánk ott lenni. Maga a hajóút amúgy csak 25 euro, Kos városba pedig már 3 euroért is ki tudunk jutni, tehát oda-vissza az út, kb. 8000 forint és kb. 5 óra várakozásokkal együtt. Ezen egy kicsit elgondolkodom még, mivel 5 órát lehetnénk ott és elvileg 2 doboz cigit lehet maximum elhozni az országból, de mondjuk egyéb dolgokat is vennék(ha esetleg félreértettem és 2 kartont lehet behozni, akkor valaki írjon nekem gyorsban). Lényeg, hogy a következő szabadnapra terveztem a kiruccanást, mert szeretnék úszócipőt, sípot, kis szótárat, meg kistáskát, azért, hogy munka közben bármilyen nyelven el tudjam mondani, hogy hol is mikor lesz az esti show vagy a röplabdázás. Ezek után elindultunk a strandra, de belefutottunk Ádiba és Beába( új magyar animátor), akik épp az első romantikus napjukat töltötték. Elmentünk közösen úszócipőt nézni, mert a lengyel lány nagyon ragaszkodott hozzá. Végül a srác is vett egyet és még az árból is sikerült lealkudniuk 1 eurot (így volt 1600 ft egy pár ebből a gagyi tengerpartra menős kínai cipőszerűségből). Ezután találtunk egy jópofa kis strandrészt napágyakkal, ernyőkkel, de innen el lettünk küldve, mivel a napágyak bérelhetőek voltak 5 euroért vagy használhattuk volna akkor is, ha adunk a feelingnek és egy koktélt is iszunk a partmenti bárból. Mivel mi csak ilyen kamu turisták vagyunk all-inclusiv ellátással így természetesen inkább továbbmentünk. Út közben megtaláltuk a helyi kikötőt, ami nem volt túl nagy, de a Balatonon már elment volna látványosságként. Végül kikötöttünk egy másik napágyas strandon, ahol szintén az étteremhez tartozott a kényelem, viszont valamiért itt ingyenes volt. Fürödtünk kettőt, barnultunk picit, aztán észbekaptam, hogy kéne picit a bringás projektel is foglalkozni. Ez olyan 6 óra körül volt, de szerencsére az ilyen utolsó pillanatos turistákra is gondolnak, úgyhogy a legtöbb hely nyitva volt. Amúgy nem kellett messzire mennem, mert a pincér, fogyasztás nélkül felajánlotta egy ismerősét, aki bringaboltot üzemeltett (valószínűleg valami eldugott helyen), ami viszont addigra bezárt. Minden esetre megadtam a számomat, hogy nyugodtan találjanak meg valami kihagyhatatlan ajánlattal. Ez után bementem az első „Rent” feliratos üzletbe, ahol kiderült, hogy a „bike” az motort jelent és az alkalmazott pedig nem tud segíteni, szóval visszamehetek 2 óra múlva. Nem mondom, hogy perfekt vagyok angolból, de 2-en voltunk arra, hogy kitaláljuk, hogy mit szeretne nekünk elmondani a görög nő, de végül nem jöttünk rá a lényegre. Igaziból azt értettük, hogy a főnöke tud segíteni, de azt nem, hogy van-e egyáltalán bringájuk. Az első élmény után, inkább csak olyan helyre mentem be, ahol láttam, hogy bringa is van. A második üzletben a bácsi hasonlóan tippelős angol mondatokkal és erős görög akcentussal elmesélte, hogy nem tud segíteni. Voltak használaton kívüli bringái, viszont már sikerült neki eladnia, viszont ha veszek egy újat kb. 150 euroért, akkor szívesen megveszi tőlem féláron. Ez is több, mint a semmi, de kicsit elkezdtem aggódni, hogy egy 30000 forintos bringával kell furikázzak 5 hónapig, amit utána lehet, hogy el tudok adni, de hiszem ha látom. Utolsó próbálkozásként bementünk egy nagyobb üzletbe, itt már érthetően beszéltek, hasonló akcentussal, de a lényeg ugyan az volt, mint az előbbinél. Ez már kicsit jobban hangzott, hogy ha veszek egy bringát, akkor már akár 2 helyen is megpróbálhatom eladni októberben. Még megálltunk a helyi szupermarketnél, ahol én kint maradtam. Ez alatt kijött egy zsidó forma a kocsmából, aki karikatúrákat készített. Hamar rávilágítottam, hogy én most pont nem a „minden hülyeségben benne vagyok” turistaként vagyok itt, szóval szóbahoztam a bringatémát, gondoltam, hátha a kocsmából valaki egy sörért odaadja az övét. A kocsmai arcok hasonlóak voltak, mint otthon, de úgy látszik, itt nem működik ez a lopott bringát a kocsmában árulunk akció, szóval ők is csak elmutogatták, hogy valamerre van egy bringabolt. A kiruccanás végén még kicsit belebújtunk a kíváncsi turista szerepbe és bementünk a helyi templomba, ami nagy meglepetésemre a letisztult külső mellett, gyönyörűen díszített belső résszel rendelkezett. Kicsit modern stílusban padok helyett székek voltak, de még ezek is különleges faragással voltak díszítve.

Hazafelé pont elcsíptük a kiírtakhoz képest 10 perccel előbb érkező, az úton keresztbe álló hotelbuszt, szóval 5 perc alatt visszaértünk a hotelbe. Előző nap dumáltam a törölköző adogató sráccal a bringás témáról, aki mondta, hogy szerinte tud segíteni, úgyhogy az érkezés után bementem a hotelba felkeresni. Közölte velem, hogy 50 euroért alig használt gépet szállít le nekem egy haverjától, aki most akar visszamenni Bulgáriába és már nem kell neki a bicaj. Ez főleg azért is nagy megkönnyebbülés, mert előző szombat estére az volt a tervem, hogy kiugrok a Kardamérában dolgozó magyarokkal iszogatni. A probléma az volt, hogy a hotelbusz csak 9-ig jár, visszafelé pedig esélytelen lenne a tömegközlekedés is, szóval végül kimaradt a buli és támadt bennem egy olyan érzet, hogy egy börtönben vagyok. Persze minden elítélt örülne egy ilyen börtönnek, de én elég nehezen ülök meg a seggemen, szóval tudat alatt kicsit nyomasztott ez a gondolat. Végül kedden megtörtént az üzlet. Egész fasza bringát kaptam, kicsit rozsdás állapotban, nehezen működő marokváltóval, üzemképtelen lámpákkal. Ettől függetlenül tényleg fasza állapotban van. (Természetesen ki is próbáltam egyből és kiderült, hogy a város bringával kb. 10 percre van. Ez alatt a kis kiruccanásom alatt véletlenül összefutottam a másik hotel csapatvezetőjével, akivel dumálgattunk a csapatainkról, meg Törökországról.)

 A vasárnapi show után többen is megemlítették a csapatból, hogy olyan voltam a színpadon, mintha izgulnék, de ebből semmit sem éreztem, szóval valószínű ez „börtön” dolog volt a fő gond. Ezen kívül amúgy kicsit felbasztam magamat azon is, hogy az olasz csapat kibővült 7 főre, akik közül 3-an beszélnek angolul. Ez amúgy nem lenne probléma, mert pont leszarom azt a 4 embert, meg az olasz csapat amúgy is az olasz vendégek miatt van itt, de már kicsit sok, hogy a csapatba a románt hallgatom, most már az olaszt is, a vendégekkel németül beszélek, oroszul próbálkozok, franciául mutogatok, általánosan pedig az angolt használom. Ami még szíven ütött a nappali sport progi promóció közben, hogy én lyukat beszélek a nemzetközi vendégek hasába azért, hogy eljöjjenek a sportprogramra, míg a mellém beosztott olasz animátort a vendég szólította le azzal, hogy mikor kezdjük a röpit, mert lenne rá 12 fő. Ez is vasárnap történt, amikor is a vendégek 15 euro helyett 10 euroért vehetik igénybe a banánadrive-ot, amennyiben regisztrálnak az animátoroknál. Ez annyit jelent, hogy ha van emberem rá, akkor fejenként 1 eurot keresek a dologgal. Megpróbáltam elmesélni az olasz gyereknek, hogy adja át az infót és megosztozunk a dolgon, de mivel a „where are you from” kérdéssel is nehézségei voltak, ezért nem lett üzlet mivel kicsúszott az időből. A fél 4-es túrára 4-kor kezdte el kérdezgetni az embereket és kapásból kb. 10 olasz jelezte, hogy menne, ami szintén egy kicsit szarul esett azután, hogy én napi szinten imádkozok a vendégeknek, hogy iratkozzanak fel.

Összegezve a stresszes dolgokat az ellátást nehéz megszokni net és mosógép nélkül. Kicsit kezdem soknak érezni ezt az idegennyelv kavalkádot (de ez nyílván előbb utóbb hasznomra válhat). Ez a börtön dolog is aggasztó, de úgy érzem a kis üzletemmel és egy kicsit kiterjettebb kapcsolatrendszerrel megváltozik majd az érzés. A felsoroltakon kívül még egy kicsit fájó pont a turnusváltás is. Egy-egy turnusban egész sok emberrel leszünk elég jóba és rossz érzés, amikor hazamennek és tudom, hogy többet nem látjuk egymást. Mondjuk szerencsére ez a dolog nem túl elviselhetetlen, főleg mivel ezelőtt is már sok pár hetes-hónapos barátoktól búcsúztam el, úgy hogy egyszer majd talán még összefutunk, de a legvalószínűbb a soha. Lényegében már csak nőt kell találjak egy kis romantikus tengerparti sétára, egy kis stresszleveztésként. Szerda este lett volna egy randim, de végül a pontatlanságom miatt elkerültük egymást a leányzóval.

Persze nem csak nálam vannak problémás ügyek. Kezdenek szövődni a csapaton belüli szerelmek, ami nem meglepő, mivel mindenki egyéni, javarészt pozitív személyiséggel rendelkezik. Nekem is megtetszett az egyik olasz lány, de mivel kihagytam egy olasz bulit, így az olaszok vezetője lecsapott rá, de nem is baj, mert nekem nincs szükségem még több zártságra. Amúgy van egy új párosunk is. Jött egy új animátor Bea Magyarországról és összejött a striper gyerekkel. A srác féltékeny az olasz vezetőre és szerintem túl sok visszafogottságot vár el a leánytól, úgyhogy folyton érezhető a feszültség. Szerda este már történt egy kis veszekedés is a srác és az olasz vezető között, szóval majd a következő fejezetben kiderül, hogy mi lesz a szappanoperából.

Lényegében minden alakul, megérkezett a szobatársam is, akiről még nem tudok sokat. Nagyjából ennyit gondoltam, hogy megosztok a hetemből, ahogy nézem ez is túlnyúlt a 3 oldalon. Jövőhéten újból jelentkezem. Csáó

Sziasztok! Ismét beláthattok picit a mindennapjaimba kb. fél éven keresztül. Az idei évben végeztem a szorgalmi időszakommal a suliban, ezért esedékes volt a szakmai gyakorlat megkezdése. Turizmus-vendéglátás szakos hallgatóként sokat gondolkodtam rajta, hogy otthon érné meg jobban szakmai tapasztalatot gyűjteni vagy izgalmasabb megoldás lenne végigbulizni a szezont külföldön és mellette még pénzt is keresni. Mivel elég negatív visszajelzéseket kaptam az otthoni utazásirodás szakmaigyakorlatról, így jelentkeztem animátornak. Az első próbálkozásom nem jött össze, de a manager sem volt szimpatikus, a második próbálkozásom viszont elég sikeres volt, így Kos szigetére kerültem május közepétől októberig.

A „hotelanimation” interjújának alkalmából kerültem kapcsolatba a „Remarc” grouppal, akik főleg Görögországba közvetítenek ki animátorokat. Az információk a gyakorlatról elég lassan jöttek, ráadásul én még Erasmus ösztöndíjat is szerveztem, szóval a papírmunka viszonylag hosszú időt vett igénybe. Április közepe felé már szerencsére tudtam, hogy a 4 csillagos Thalassa hotelben fogok dolgozni, de aztán szerencsémre kaptam egy e-mailt indulás előtt 2 nappal, hogy a sziget egy másik részén a „Porto Bello Royal-ban” szeretnének alkalmazni. Mint kiderült azért kerültem egy helyi 4 csillagosból, egy ismertebb 5 csillagos szállóba, mert az egyik animátorral nem voltak teljesen megelégedve és ezért én kerültem a helyére.

Az utam nem volt egyszerű, mivel arra nem volt megoldás, hogy Budapestről egyenesen Kosra repüljek. Végül az Athéni,Amszterdami, Bukarest+Athén (36 órás) átszállásos megoldás helyett kibuszoztam Bécsbe Május 15-én, eltöltöttem 2,5 órát a reptéren és onnan egyenesen Kosra érkeztem. A hotel viszont 12 km-re van a reptértől, tehát elkerülhetetlen volt a taxizás. Szerencsére kaptam információt arról, hogy a taxi kb. 10 euroért hoz el, de a reptéren nem lehetett alkudozni, lerántottak egy 20 euróssal az útért. Mellesleg drágább volt ez a 10 perces fuvar, mint a Budapest-Bécs közötti buszozás. Amúgy a buszon egyedül utaztam, a repülőn pedig egy csöndes pár ült mellettem, ezért tudtam aludni kb. 4 órát, míg ide értem.

Ígérem, megpróbálok röviden fogalmazni, mert tudom, hogy nem szerettek hosszú szöveget olvasni, de elég izgalmas az animátor élet szóval nem tudok semmi biztatót mondani.

Mondták már az interjún is, hogy az animátorokat mindenki ismeri és mindenkivel beszélgetnek, jóban vannak. Őszintén szólva nem is gondoltam volna, hogy több emberrel lesz kontaktom, mint amennyivel az első napomon volt. Első nap elköszöntem a családomtól, köszöntem a buszsofőrnek, becsekkoltam a reptéren, kértem tüzet valakitől mielőtt a váró terembe mentem volna, leszállásnál leszólítottam egy görög lányt (aki nem volt túl segítőkész), utaztam a taxisofőrrel, a hotelben megkértem 2 recepcióst is, hogy kerítsék elő az animátor teamleadert, majd találkoztam az animátorokkal (7 fő) és este még pár vendéggel is társalogtam, tehát összesen olyan 25-30 emberrel beszéltem. Azóta kiderült, hogy egy nap több mint 100 emberrel beszélgetünk hosszabb-rövidebb időt.

A suliba nem tanultunk rá konkrét definíciót, hogy mint jelent az animátor, de szerencsére itt kapásból megosztotta velem a csapatvezető, aki amúgy egy 26 éves román srác. Szerinte az animátorok „kúrvák”, akik azért vannak, hogy mindenki jól érezze magát, ezért mindenkinek azt mondunk, amit szeretnének, képletesen levetkőzünk és segget nyalunk. Ez amúgy nem túl drasztikus, mert csak annyiból áll a feladat, hogy délelőtt összegyűjtünk egy pár embert, hogy részt vegyenek a programjainkon (Röplabda, vízi-aerobik, jóga, bocca, pin-pong, darts, vízilabda, zumba…), mind ez délelőtt-délután 2 órára felosztva 2 szállodában. Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy a komplexumhoz tartozik egy 4 csillagos hotel is, ahol szintén mi szórakoztatjuk a vendégeket.

A sok csillagos szolgáltatásból mi amúgy az étel- és italfogyasztást élvezhetjük ki (szerencsére ebbe az alkohol is bele tartozik munkaidő után). A szállás viszont inkább a full fapadhoz hasonlít. Van egy „színház” rész a két szállodának, aminek a hátterébe van az animátor team központja. Itt van a Dj szett, a kosztümök, a gyűlések és a próbál. Maga a színpad, amúgy jól fel van szerelve hang és világítás technikával és kb. akkora, mint egy kerületi művházé, de természetesen ez szabadtéri. A nézőtér lépcsőzetes megoldású és szerintem 200-250 fős lehet maximum. Ez alatt van kialakítva pár szobaszerűség, papír falakkal, egyszerű kék vakolattal, 2-3 ággyal, 1 szekrénnyel, egy fürdővel, ahol még zuhanytálca sincsen. Szerencsére a fürdőben van egy ablak szúnyoghálóval, de szellőztetésre nem túl alkalmas, ezen kívül az egész szoba elég dohos. Az egyetlen dolog, ami kilóg a felszereltségből az a légkondi, ami minden szoba tartozéka. A kényelmet még az is csökkenti, hogy komoly erőfeszítések mennek azért, hogy internet kapcsolatunk és mosógépünk (legalább egy a kb. 15 fős társaságnak) legyen.

Egyelőre nem vagyunk 15-en, jelenleg 3-an vagyunk magyarok, 1 lengyel és 5 román van itt a cégtől, egy másik cégtől pedig 3 olasz. A közös nyelv az angol lenne, de a románok és az olaszok kifejezetten szeretnek a saját nyelvükön beszélni, szóval mi sem maradunk ki a sorból, de azért az angol kommunikáció is egyre gyakrabban előfordul, kivéve az olaszoknál, mert a 3-ból egy beszél viszonylag érthetően angolul. Szerencsére a románok megértik az olaszokat és szinte mindenki beszél 2 nyelven, szóval folyamatosan tanulunk mindenfélét egymás beszélgetéseiből. 7 nap alatt megtanultam románul egy pár káromkodást, olaszból megy a „bazd meg” és a „köszönöm”, a vendégek miatt pedig már egy pár mondat oroszul is megvan. A lengyel lány egyelőre egyedül van, szóval a szláv nyelvtanulás még várat magára, de nemsokára lesz egy cseh és egy szlovák csapattag is, szóval kamatoztathatom a Prágában tanultakat.

Kicsit elkanyarodtam a színpadról pedig itt van az egyik legközkedveltebb és lényegesebb pontja a munkánknak az esti show-műsorok. 20:45-kor minden este minidiszkóval kezdünk, ahol a gyerekekkel fülbemászó dalocskákra táncolgatunk hülye jelmezekben. Nem mindenki van ebben a részben benne, de újoncként volt rá lehetőségem, hogy babának, bohócnak és (csirkematróznak) öltözve táncikáljak a szédelgő gyermekekkel és szüleikkel. A zene egyébként minden este ugyan az, úgyhogy már kívülről fújok olyan dalokat, mint az „orosz kacsa” (kacsatánc szerűség), csucsuááá, szuperman… A változatosabb rész ez után jön a felnőtteknek szóló előadásokban. Elvileg 3 hétre van megszerkesztett program, de erről szerintem majd egy külön fejezetbe írok, hátha kíváncsivá teszlek titeket. Igaziból a hét nap alatt bepótoltam azt, amit elvesztettem akkor, amikor bebukott az általános iskolás színjátszószakkör. Lényeg, hogy hülyülhetek a színpadon, mivel eddig táncos darabban még nem igazán szerepeltem csak paródiában.

Mint említettem folyamatosan kapcsolatban vagyunk a vendégekkel a napi foglalkozások miatt. Az elején még az esti showk után is körbe jártunk, de ezt megszűntették az egyik srác miatt, aki mióta itt van folyton kefe-mefél az orosz női vendégekkel. Ez azért is kibaszás, mert a napokban elindították az 5 csillagos részen a diszkót. Innen szintén kitiltották az összes srácot és mivel javarészt női tagjai vannak a csapatnak, a kefélős srácot meg kitiltották teljesen az éjszakai vendégkapcsolatokból, így az olaszokkal járok a hotel bárjába esténként, ami a nyelvtudásom hiánya miatt kicsit uncsi. Egyetlen reményem egyelőre a bulizásra, az hogy a 3 km-re fekvő városban van egy-két magyar ismerős, szóval az ingyenes busszal el tudok jutni oda, hazafelé pedig ki tudok józanodni a félórás úton.

Ha már így felhoztam a managementet, akkor egy pár szót mesélek a vezetésről is. Az egyik főnökünk a hotel manager, akit lefordítva Mr. Bajusznak hívnak, aki egy görög 120-150 kilós fazon, kevéske angol nyelvtudással. Ő vezette be a tilalmakat a fiúknak és ő variálja azt is, hogy ki hova megy enni. A szállodáknak egy-egy étterme van. Mikor megérkeztem, akkor mindenki az 5 csillagosban evett, majd kitalálták, hogy menjünk a 4 csillagosba, mert ott is szeretnének látni minket és végül az lett a konklúzió, hogy megosztjuk a csapatot és mindenki oda megy, ahol épp az nap dolgozott. Ez annyit jelent, hogy egyelőre 4 csillagos koszton élek, de itt legalább aranyosabbak a felszolgálók, viszont a manager nagyobb arc az 5 csillagosban. Lényeg, hogy mindennek meg lesz a maga ideje. Egyébként a személyzetből egyedül mi, animátorok eszünk a vendégekkel együtt és valószínűleg az 5 csillagosban ezért mosolyognak ránk kevésbé a pincérek. A másik vezetőség az agency részéről van jelen. A ranglétra úgy néz ki, hogy animátorok, teamleaderek, animátor vezető, management (ami Szerbiában van). Az animátor vezetőt kétszer láttam, természetesen román ő is, tehát a „hello”-nál megállt az angol kommunikáció. Őszintén szólva egy önelégült pöcsnek tűnik, de bizonyára nem hülye ember, mert a show-k kitalálásától kezdve, vendégelőadókon át, elég sok dolgot tart kézben.

Nem szeretném részletezni a napjaimat bővebben, mert egy idő után valószínűleg unalmas lesz így írásban. A munkanapok főleg játékból állnak, eddig röplabdáztam, vízilabdát vezettem és játszottam, pin-pongot szerveztem és a gyerekszobába is beültettek a német tudásom miatt, meg egyszer rákényszerültem egy gyerekúszás tanításra is. A jövőben remélhetőleg kapok egy capoeira oktatást is és más játékokat is kipróbálhatok, de ez is nagyon király eddig. Főleg a vendégek érdekesek, de őket is majd egy külön fejezetben fogom részletezni. Azt meg tudom ígérni, hogy minden fejezetben beszámolok a szabadnapomról, ami mindig hétfőn van. Ez egy kicsit ironikus, mert a suliban volt egy ilyen mondás, hogy a hétfő a legnehezebb nap, így minden nehéz napot „hétfőnek” hívtak, ami általában azt jelentette, hogy több mint 2 óránk volt megtartva. Szóval az első szabadnapomon lementem a tengerpartra a lengyel lánnyal. Ez is egy ilyen vezetői faszság, de nem fürödhetünk a szálloda területén, sőt az evésen kívül nagyon meg sem jelenhetünk ott, ezért kicsit tovább sétáltunk a nudista részre fürdeni. A víz egyébként még nem túl meleg, de úszásra tökéletes, az egyetlen probléma az volt, hogy ez a rész már sziklás-kavicsos, szóval be kell ruháznom egy kétéltű cipőre a jövőben. Kifogyott az öngyújtóm, nem hoztam sampont és szeretek mászkálni szóval délután átmentünk 3-an Kardamérába a lengyel lánnyal és az egyik román sráccal vásárolgatni, meg körbenézni. Ingyenes buszjárat van a hotelből, csak kicsit ritkán közlekedik, szóval odafelé 5 percet buszoztunk. A vásárlás után megittuk a sörünket. Én kipróbáltam a Mítoszt, amit az egyik kedves barátom ajánlott, ami tényleg nem rossz, de azért a cseh söröktől eléggé messze van. A román srácnak otthon maradt a barátnője, így ha van rá pénze feltölti a kártyáját, hogy tudjanak beszélni, mivel a lánynak nincs internete. Ezzel csak egy gáz van, hogy 10 euroért, kb. 20 percet tudnak beszélni, ami nem túl olcsó buli. A város/falunézés abból állt, hogy végig sétáltunk azon a két utcán, ahol megpróbálják kitermelni a helyiek a szezon alatt az évi ellátmányt a turisták pénzéből. Amúgy szerintem eléggé kis szakadt városka, jó sok klubbal és a lehetetlen görög utakkal, ahol két autó nem fér el egymás mellett, a buszos centizésről nem is beszélve. Az 5 perces odaúton amúgy kb. 3-szor kellett a busznak tolatnia a szembeforgalom miatt.  Lényeg, hogy ezt hamar lezavartuk és elmentünk fürdeni. Az egyetlen probléma az volt, hogy a többieken nem volt fürdőruha, csak rajtam, szóval a szabad strandról hamar átmentünk egy kihaltabb részre meztelenfürdőzni. Hazafelé úton 1,5 órát kellett volna várnunk a visszafelé menő buszra, ezért inkább gyalog mentünk. Ez alatt a román srác összefutott 2-szer is otthoni ismerősökkel, akik animátorok vagy szerencsét próbálnak Görögországban. Legnagyobb meglepetésemre valaki utánam kiabált egy erkélyről a nevemen szólítva. Ő volt Anita, művésznevén Nicsi, akit kölcsön kaptunk egy másik szállodától pár napra, hogy üljön a gyerekklubban napközben. Ezek után felmentünk hozzájuk. Ők tengerparti házban laknak csodás panorámával, 3 magyar, 2 román felosztásban. Mosógépük van, de internetük nincsen és csomót ingáznak a hotel és a szállás között az ingyen bringájukkal, ami kicsit életveszélyes állapotú. Végül hazasétáltunk kb. 35 perc alatt, este még beültünk a szálloda bárjába inni egyet és el is ment a heti szabadnap.

Röviden ennyit terveztem az első felvonásba. Tudom, hogy nem elég informatív, de a 6 hónap alatt írok mindenféléről. Főleg a barátaimnak üzenném, hogy jól érzem magam, élvezem a munkát, szokom a társaságot, tanulom a nyelveket és azt, hogy hogyan legyen oda-vissza folyamat ez a „kúrválkodás” dolog. Valamiért kapásból azzal a sráccal pacsiztam le legjobban, aki folyton csajozik, szóval mondott egy más definíciót az animátorokra. A lényeg az, hogy neki már ez a sokadik szezonja, szóval látott már ezt-azt és rohadtul tud hatni a vendégekre. Ő mesélte, hogy ha eléggé lepacsizok a vendégekkel, akkor nem kell, hogy cigire költsek, meghívnak piára és ha elég gazadag csajt szedek fel, akkor szinte bármit meg lehet kapni. Egyelőre 1 száll cigit és két italt kaptam, de még tanulom a mesterséget. A definíció lényege, minden faji megkülönböztetés nélkül „légy olyan, mint egy cigány”.

Jövőhéten újrajelentkezem! Bulizzatok sokat, élvezzétek a nyarat és írjatok, ha van hozzászólás. A barátaimtól pedig örülnék, hogy ha kapnék levelet arról, hogy ki mit csinál ;)