HTML

Tervváltozás

2013.06.05. 18:22 dr.feketeleves

Ismét eltelt egy hét, úgyhogy megint itt vagyok egy új bejegyzéssel. A mai blogomat nem szeretném hosszúra nyújtani, mert a mostani szabadnapom nem egészen sikerült olyanra, mint terveztem. Ebből adódóan a héten történt változásokról fogok mesélni picit.

Szokásomhoz híven elkezdem a szabadnapommal. Úgy terveztem a hétfőmet, hogy valakivel a csapatból kiugrok Törökországba, de ezt az ötletet hamar elvetettem, mert még nem jött meg a fizu azoknak, akik jönnének. Ezért megvoltoztattam a tervemet egy egész napos bringázásra. Gondoltam, hogy elindulok Kos város irányába, bár nem terveztem, hogy eljutok addig, mivel 70 km lenne oda-vissza és nem érzem még magam elég edzettnek egy ilyen túrához. A másik probléma az volt, hogy vasárnap éjszaka elugrottam Kardamérába iszogatni az ott melózó magyarokkal. Eleve éjfélkor találkoztunk, aztán az apartmanjukban megittunk egy üveg bort is még, mielőtt elindultunk volna bulizni. 3 román, 4 magyar, 3 német alakította a társaságot. Mikor végigsétáltunk a kihalt utcákon rájöttem, hogy a mienk a legnagyobb társaság egyelőre. Beültünk egy Toxic nevű koktélbárba, ahol egy melegnek tűnő olasz srác szolgált fel és egy lapos 15-nek kinéző angol leányzó próbálta beültetni a turistákat az utcáról. A legjobb az volt az egészbe, hogy ez az animátor csapat már most törzsvendég volt a helyen, így az 5 euros italt 3-ért kaptuk, welcome shorttal és ingyen pálinka kóstolóval. A mellette levő gyrost is kedvezményesen ehettük, mondjuk nekem az otthoni jobban bejön. Leginkább a magyar animátor csapatvezetővel beszélgettem. Ő is nyári, téli szezont csinál a munkából, mint az olaszok és a második szezonját, már teamleaderként kezdte, szóval most viszi a 10. csapatát. Neki már nem kell állásinterjúra járnia, mert a cégek kérik fel őt. Különösebben érdekes dolgot nem nagyon mesélt, de a társaság jó volt, folyton táncoltak, röhögtek, meg oltották egymást. Lényeg, hogy végül 4 körül jutottam haza, úgyhogy másnap megint délkörül sikerült felkelnem. Ez volt az első buktatója az egész napos bringatúrámnak, ezért úgy terveztem, hogy a nem túl távolinak tűnő „Paradicsom strandra” tekerek el. Igaziból ez sem sikerült, mert kipróbáltam, hogy a bringa hogyan bírja a strapát. Úgy kezdődött, hogy az előző esti programra 2-esben akartam bemenni a városba egy új animátorral, 1 bringával, holland megoldással. Eindhovenben simán működött, hogy az egyik ember a csomagtartón ült, a másik pedig vezetett. Persze itt nincs kiépített bringaút, sőt világítás sincs mindenhol az úton, a bringámon meg főleg nincs, de nem is ez volt a fő gond. Valamiért nem sikerült megtalálnunk kettőnknek az egyensúlyt, úgyhogy addig próbálkoztunk, míg az első 5 méteren hatalmasat borultunk. Lejött a láncom és elhajlott az első fékem, szóval végül egyedül mentem hátsó fékkel. Másnap reggel visszahajlítottam a féket, szereztem egy egyszerű térképet és elindultam abba az irányba, amiről úgy gondoltam, hogy jó lesz a strandra. Elég hamar elkanyarodott az út a tengertől és úgy tűnt, hogy egy nagyobb dombra akar felvezetni, ezért lefordultam egy földúton, a tengerpart felé. Ez egy hatalmas baromság volt, mivel az első 50 méteren belementem valami tüskés cuccba, úgyhogy inkább visszafordultam és elmentem Kardamérába, abban bizakodva, hogy találok valakit, aki segít megjavítani a defektet, na meg imádkoztam, hogy addig kitart a kerék. Végül sikerült beérnem a városba, a strandon megtaláltam egy pár animátort, úgyhogy a szieszta idejére ott maradtam a strandon. A szieszta 3-tól 5-ig tart, szóval ez alatt kétszer is fürödtem. Ezután elmentem 2 bringa kölcsönzőshöz, akik mondták, hogy Robertnál meg tudom csinálni. Kiderült, hogy Robert a benzinkutas, de ezt is csak úgy tudtam meg, hogy a második helyen elmondták, hogy hol merre forduljak. Két nyugdíjas ült a benzinkúton, akik mondták, hogy 3,5 euroért adnak egy belsőt, de az unoka suliban van, szóval egyedül kell megcsináltam. Mondtam, hogy semmi gáz, csak leszedőből össz-vissz egyet kaptam, amivel gyakorlat hiányában nem tudtam megoldani a dolgot, úgyhogy végül az egyik öreg oda jött és segített rajtam egy csavarhúzóval. Így már pik-pak kicseréltem a kereket, úgyhogy azóta jól tart. Kicsit paráztam, hogy a hátsó kerekem is kilyukadt, de szerencsére az túlélte. Végülis ennyi történt velem a szabadnapomon. A héten volt szintén egy kis tervváltoztatás a szabadprogiban. Összeismerkedtem egy olasz vendéggel, aztán egyik este kimentünk a tengerpartra. Kiderült, hogy nagyszülőkkel érkezett, akik valami fejesként dolgoznak az egyik olasz utazási irodánál. A lány egyébként az olaszokhoz képest feltűnően szép volt és nem is nagyon értettem, hogy mit akar tőlem, mivel másfél fejjel magasabb volt nálam. Mielőtt megcsókóltam volna azért megkérdeztem, hogy hány éves, azt mondta, hogy 18 lesz másfél hónap múlva. Szuper gondoltam, első kalandnak ez nem is rossz, meg is kérdeztem egy tapasztaltabb animátort, hogyan is működik itt az éjszakai guestcontac. Második este kisétáltunk az elhagyatott helyre a tengerparton, néztük a csillagokat, megkérdeztem, hogy hogy áll a sex on the beach koktéllal, amire azt mondta, hogy szereti. Majd közölte, hogy kicsit füllentett és csak 15 lesz augusztusba, úgyhogy élve a tervváltoztatás jogával, visszakísértem a hotelbe és megköszöntem neki, hogy legalább egy kevés esze volt, hogy elmondja az igazat.

A változások itt nem fejeződtek be. A meleg szlovák szobatársamat sikerült lecserélnem egy budapesti normális gyerekre. Ez úgy történt, hogy vasárnap reggel a sztripper srác összepakolt és lelépett. A helyére pedig egy másik hotelből áthozták a magyar gyereket. Vasárnap mindenki 2 dolgot jegyzett meg velem kapcsolatba. Az egyik az volt, hogy az új srác olyan, mint a tesóm, a másik pedig az volt, hogy leégett az arcom. Az utóbbi azért történt, mert kifogyott az 50 faktoros naptejem és a 25 faktorosat kezdtem el használni.

Komolyabb dolog, amúgy a héten nem történt ezeken az apró kis változásokon kívül. Most az 5 csillagosban dolgoztam, ahol sokkal lustábbak az emberek, de azért így is sikerült összehoznom a legtöbb foglalkozást. Találkoztam Izraleikkel, akik képesek átjönni ide akár 3 napra is, röpiztem olaszokkal, meg flörtöltem orosz lányokkal, de valahogy mindig hozták az anyjukat is, akikből furcsamód kettő volt, úgy hogy egy testvérpárról beszélünk. Volt egy kis változtatás a hotelen is. Kicserélték a locsolócsövet a röpipályánál, ami azért király, mert már nem ér el a játéktérig rendesen, a homok meg elviselhetetlenül forró. Ezért a meccsek előtt mindig 20 percig felmosó vödörrel rohangáltunk a vendégekkel együtt, hogy fellocsoljuk a pályát.

A változások mellett, azért vannak megszokott dolgok is. Továbbra sincsen mosógépünk és internetünk se. Az utóbbiról kiderült, hogy nem is lesz, mert túl messze vagyunk a hoteltől ahhoz, hogy rendesen le tudjuk lopni az adást. Ezen kívül lementem a híresen unalmas Royalos buliba, de mivel csak az animátorok táncoltak a retro zenére, ezért hamar leléptem onnan, ennek köszönhető, hogy időben meg tudtam írni a blogomat is.

Röviden ennyit gondoltam mára, remélem jövőhéten valami izgalmasabb bejegyzéssel is szolgálhatok és nem csak a szerencsétlenkedésről fog szólni a bejegyzés.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://goroganimator.blog.hu/api/trackback/id/tr365345912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása