HTML

Hotel management

2013.06.14. 19:06 dr.feketeleves

Ismét itt vagyok egy új bejegyzéssel a 4. hetemről. Holnap lesz egy hónapja, hogy elhagytam az országot. Ez alatt otthon kiömlött a Duna, szóval nyílván ott sem unatkoztok, itt pedig felpörögtek az események, főként ezért sem sikerült időben elkészítenem a bejegyzésemet. A héten egy kis hotel és management bemutatóval próbállak titeket szórakoztatni, érintve a fontosabb eseményeket, amik történtek velem, de mind ezt a teljesség igénye nélkül. Azért nem tudok mindenről beszámolni, mert a héten 4-5 órára csökkent az alvással töltött időm, ezáltal sokkal összetettebbek a mindennapok.

A bringámat kihasználva nekivetettem magam az éjszakai életnek. A Porto Bello Hotelből Kardamérára kb. 10 perc alatt tudok eljutni a cangával szóval belelkesedtem ezen a tényen és majdnem minden második estémet a faluban töltöttem. Az első buli kedvezményes koktéllal, ingyen shorttal és ingyenes belépővel kezdődött a szórakozóhelyen. Így 4 euroból jöttem ki végül. Ezt a bulit az egyik szórakozó hely megnyitó bulija követte. Ugyan úgy „olcsón” ittunk, majd a Grand Openingen az animátori munkára hivatkozva 10 euro helyett 5-ért mentünk be. Csináltuk is a hangulatot, a lányok az asztalon táncoltak, mi a tánctér közepén táncshowt tartottunk, aztán végül fél 5 körül hazakerekeztem. Hajnalban összefutottam az olaszokkal, akik a másik magyar animátort hozták be kocsival Kardaménába, de végül nem sikerült megtalálnunk egymást a 2 utcás faluban, szóval szerencsétlen srác hazataxizott 9 euroért. A szombat estét pihenésre szántam, de azért show után beültünk a magyar szobatársammal a beachbárba egy whiskyre. A helyen találkoztunk egy pár orosz vendéggel és mivel tudtam, hogy jó arcok rábeszéltem a társamat, hogy csatlakozzunk, mivel ő jól beszéli a nyelvet és megalapozhatja a jövő hetét ezzel a társasággal (gondolok itt a sportfoglalkozásokra, esetleg borravalóra vagy banánozós történetre). Kb. 2 mondat után megkedvelték a srácot az orosz nyelvtudása miatt és egyből együtt iszogattunk valami gyógynövényes rövidet, aminek külön szertartása volt. Az italba kávészemet raktak, majd meggyújtották, rövid pörkölés után eloltották a tüzet. Meg kellett inni az italt, majd rá kellett harapni a kávészemre és a végén egy lefordított alkoholpárás pohárból kellett szívószállal nagyot szippantani, hogy érezzük, ahogy végig éget az alkohol. Éjfél előtt pár perccel közölték a vendégek, hogy az egyik hölgynek pár perc múlva szülinapja lesz, szóval gyorsan intéztem egy üveg pezsgőt és loptam a szálloda kertjéből virágot, így a pihenés helyett fél 2 körül kerültem ágyba igencsak ittas állapotban. Amúgy ezzel az apró gesztussal kenyérre kentem a bandát, akik eddig annyira nem bírtak, mert lusta voltam rohangálni röpin a labda után és nem beszéltem oroszul. Lényeg, hogy ezt követően előre köszönt mindegyik.

Következő estére beszerveztük a szállodába lévő 10 fős angol lány csapatot egy közös bulira, ennek az estének hajnali 6-kor egy csókkal lett vége. Másnap fel akartam fedezni Kos-t, de mivel 1 körül ébredtem, így elvetettem hamar ezt az ötletet. Keddre lett volna egy 7 euros Banánozós üzletem, ráadásul az angol lány csapat egyik tagjával is szerettem volna több időt tölteni, viszont idő közben eltört a mécses a szomszédos Lagas hotelben, így kirúgtak 2 animátort és a csapatvezető is bejelentette, hogy ő nem hajlandó tovább együtt dolgozni a managementtel, így a 6 fős csapatból 3 ember ment el. Ez annyiban érintett engem, hogy én lettem a cserefiú, így hétfőn összepakoltam és átköltöztem Kardaménába egy tengerparti apartmanba. Az lakás két szobás 5 emberes (2fő/szoba+1 ember előszoba). Az erkély a tengerre néz, innen látni a szigetet, ahol működő vulkán van elvileg és persze a parton sütkérező csinos lányokat. A központ kb. 5 percre van gyalog, de a hotel bringát is biztosított számunkra. Ennél fogva meghirdettem a bringámat Porto Belloban az animátor csapatnál és másnap megis volt a jelentkező, aki az 50 eurós bringát 70-ért venné át, amint megjön a fizu.

A hotelelemzés előtt még egy kis visszatekintés a bulizásaimra. Kedden végül összejött még egy party az angol lányokkal. A szórakozó helyre a belépő animátor kedvezménnyel is 10 euro lett volna, úgyhogy kirángattuk a csajokat. 2-en voltunk a magyar exszobatársammal és mindketten összemelegedtünk 1-1 lánnyal, de ismételt szerencsétlenségemre fél 5 körül azt a választ kaptam a közeledésemre, hogy sajnos még nem lendült túl az előző kapcsolatán a leányzó, így taxiba szállt és lelépett.

Most próbálkoznék meg a két hotel összehasonlításával. Alapvető különbség az, hogy ahová kerültem, az egy négy csillagos, családi vállalkozás kb. 700 fős befogadó képességgel, 1 medencével 3 manager tesóval és egy tulajdonos papával. A Porto Bello, ahol 3 hetet töltöttem 2 szállodából áll, összesen 1500 fős befogadó képességgel, 15 medencével és kb. 200 m-es partszakasszal van ellátva. Az ellátást és árakat tekintve az 5 csillagos hotel 110 euro környékén van/fő/éj all inclusive ellátással, míg a Lagas 80 euro-ért max reggelit biztosít vagy még azt sem (internet hiányában nem tudtam utána járni). Az animációs csapat tekintetében a nagyobb hotel közel 300 fős látótérrel és egy művháznak megfelelő színpaddal van felszerelve, míg a kisebben egy kb. 40 fős bárban vannak megrendezve a főként közönség részvételt igénylő estek (karaoke, Mr. Village Aegean, Film kvíz, Tánc est, Bingo, Görög est és az elmaradhatatlan mini disco). Az új helyen heti egyszer van show time és napi rendszerességgel vannak az előbb említett vetélkedők, míg a másik helyen az animátorok előadása számottevőbb. Csapatszinten, a kisebb helyen családiasabb légkörben 5 animátor+1 dj vesz részt a programokban, míg a másik szálloda 22 animátort alkalmaz 3 különböző cégtől. Vendégek tekintetében sokkal barátságosabb és fiatalosabb a Lagas. A sportprogramokkal többször is rekordszámú érdeklődőt vonzottam be az 1 hónapos pályafutásom alatt. Ezek mellett többen is leszólítanak beszélgetni és sokkal nyitottabbak a vendégek az animátorok felé. A másik helyen inkább a lustaság a jellemző és a változatos korosztály. Egyértelműen több a gyerek az 1500 fős kapacitású szállóban, ennek ellenére a felszereltség sokkal katasztrofálisabb. Nagy meglepetésemre a 4 csillagos szálloda hallja sokkal elegánsabb, mint a másik kettő hotelé. Mondjuk az később kiderült, hogy pár éve újították fel az egészet, szóval ez lehet az indok a felszereltségre is. A személyzetet illetően a családi hotelben nagyobb számmal dolgoznak görög munkások, akik persze nem igazán kedvelik a külföldi munkaerőt, ezen kívül nem igazán megy nekik a mosolygás, nem hogy felénk, de a vendégek felé sem. Ez elmondható a managerekről is. Ami még barátságtalanabbá teszi őket, hogy senkin sincsen névkitűző, ami szerintem elmondhatatlanul nagy baklövés. A Porto Belloban a managareken kívül mindenki hord névkitűzőt és sokkal színesebb nemzetiségű az alkalmazottak terén. Ez mondjuk elmondható a vendégekre is (orosz, olasz, német, finn, lengyel, angol, francia…). Ennek ellenkezője az új hely, ahol tapasztalataim alapján németekkel és angolokkal töltik meg a helyet és csak elvétve van más nemzetiség.

Most térnék rá a bejegyzésem csúcspontjára. Ez természetesen a szállodák csúcsa is egyben a management. Mind két helyen görög a vezetőség és mindegyiknek meg vannak a hülyeségei. A Porto Belloban pl. a kizárólag férfiakból álló vezető gárda jobban szereti, hogy ha az étteremnél női animátorok köszöntik a vendégeket és ragaszkodnak ahhoz is, hogy a discoban lányokra csorgathassák a nyálukat, de ezt leszámítva elviselhetőnek tűnnek az intézkedéseik. Itt is van egy pár dolog, amivel nem értek egyet. Pl. a showműsorokra megszabták, hogy heti ismétlés legyen, ami jó a vendégek 75%-ra és betiltották a bingo show-t is, amiből az animátoroknak és egyéb vállalkozásoknak is plusz pénzük lett volna. A Lagasban viszont kifejezetten konzervatív vezetőség van, ráadásul nekem olyan érzésem volt, mintha utálnák az embereket. Már az első nap tudtam, hogy nem lesz egyszerű, mivel az előző animátor csapatvezető 10 szezonos tapasztalattal rendelkezett és még így sem sikerült kijönnie velük. Ezt érzékelte az újonnan összeállt csapat is, mivel mindennapra kitaláltak valami baromságot, hogy kevesebb kedvünk legyen dolgozni. Eleve nehéz szituációba kerültünk, mert a 6-ból 3 fő már korábban is náluk dolgozott, a teamleader és még egy újonc Kos városból jött át, én pedig Porto Belloból kerültem oda. A két eleve ott levő lány stresszes volt, mivel szerették az előző csapatot és már nagyon utálták a vezetőséget, az új gyerek kapkodta a fejét, hogy mi van, a teamleader egy életművész, aki próbálta lazára venni a figurát, de tisztában volt vele, hogy kihívás, én pedig próbáltam kapni az alkalmon, hogy egy jó csapatból jöttem, így beálltam a csapatvezető szárnysegédjének. Ez annyiból állt számomra, hogy a hétvégi showra betanítottam egy darabot és a kb. 8 felvonásból 6-ban vállaltam el szerepet. Zárójelesen a teamleaderről( romániából érkezett, olasz apukával rendelkező srác, akinek olasz személyigazolványa, román jogsija, bolgár rendszámú, angol kocsija van. Ezen kívül tapasztalata van: felszolgálásban, animátor munkában, dj-zett, fotózott, idegenvezetősködött és utazási ügynök is volt.) Visszatérve a managerekhez napi szinten jöttek a problémáikkal, amit most egyben megpróbálok összegezni: korlátozott a soft drink fogyasztás, a vendég nem hívhat meg semmire, az üveg vizet, amit napi egyszer kaphatunk a szállodában kell elfogyasztanunk, az étteremből nem vihetünk ki gyümölcsöt, étteremben menet nem szabad keresztül mennünk a medence részen, a csapatvezető nem állhat az étterem előtt hostként és a zene hangerejére is kaptunk beszólást, úgy hogy alig lehet amúgy hallani. Ilyen apró hülyeség miatt lettem kirúgva a 4. munkanapom reggelén. Az este folyamán megismerkedtem egy kanadai lánnyal, aki Belgiumban csinálta a gimit, Németországban élt egy évet, most Kanadában tanul és a szüleit látogatja néha Angliában, ezek mellett még nem is olyan csúnya. Lényeg, hogy leléptem vele csütörtök este a karaoke showról, munkaidő után, sétáltunk egyet a városban, majd rendes fiú módjára visszakísértem a hotel kapujáig. Mielőtt kimondtam volna, hogy „bye” (mivel igaziból nem akartam nála bepróbálkozni, miközben úszok a takonyban), elmotorozott mellettünk a recepciós manager, így csütörtök reggel közölték, hogy többet nem szeretnének a hotelben látni. Hozzátenném ezt sem nekem mondták, hanem a teamleadernek. Azzal tisztában voltam, hogy előbb utóbb elküldenek, mert „lopom a vizet, meg a gyümölcsöt”, csak nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. Azaz a hétvégi showba melegeket, nőnek öltözött fiúkat, szexet és bolondokat raktunk, úgyhogy megvan az esélye, hogy az egész gárdát kihajítják. Míg az első hotelváltásnál ideges voltam, most ennek a hírnek valamilyen szinten örültem. Persze szerettem volna kipróbálni, hogy milyen központibb szerepet betölteni egy animátor csapatban, szerettem volna megszerezni egy német utazásszervező vendég névjegyét és eltölteni még egy estét a leányzóval, de ennek ellenére örülök. Majd holnap lesz a nagy pofáraesés, ha kiderül, hogy el kell hagynom a várost vagy a szigetet, mert eljutottam arra a pontra, hogy minden második embert ismerek az utcán. Az még nagyobb szívás lenne, ha haza kéne menjek, mert ez azt jelentené, hogy elbuktam a szakmai gyakorlatomat, bár ennek a mellékelt ábra szerint kevés az esélye.

Remélem sikerült lekötni titeket egy rövid időre és jól szórakoztatok a bejegyzésemen. Üdvözlök mindenkit a tengerparti apartmanból!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://goroganimator.blog.hu/api/trackback/id/tr405361739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása